Tárkány község honlapja

Keresés

Rendezvénysorozatok Ekelen és Tárkányban

A „Rendezvénysorozatok Ekelen és Tárkányban” kódja: SKHU/WETA/1901/4.1/128
című pályázat az INTERREG V-A Szlovákia Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapja keretén belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap 48 865,53 Eurónyi
társfinanszírozásával valósult meg.

 

Rendezvények Ekelen és Tárkányban

 

A 2021. augusztus 28-án megrendezésre került falunap, az összefogás jegyében lett megszervezve. Amikor az interreg pályázati felhívását megláttuk, azonnal felvettük Ekellel a kapcsolatot, akivel már 20 éve testvértelepülés vagyunk!
A határon átnyúló pályázat keretein belül, Ekelen és Tárkányban is egy- egy rendezvény került megrendezésre. A projekt hivatalos elnevezése “Rendezvények Ekelen és Tárkányban” nevet kapta (SKHU/WETA/1901/4.1/128)
A pandémia miatt előző évben nem tudtunk falunapot tartani, így nagy odaadással vetettük bele magunkat az előkészületekbe.
Első sorban a helyi csoportoknak szerettünk volna teret engedni. Mindenki izgalommal fogadta, hogy végre újra felléphet és megmutathatja mi az, amiben fejlődött az elmúlt években.
Az esemény a Faluebéddel kezdődött. Teli hassal és lelkesedéssel fogadták a sátorban jelenlévők, az ünnepi megnyitót. Amit Czunyiné Dr. Bertalan Judit, országgyűlési képviselő asszony kezdett Ő utána pedig a két falu polgármestere Major Lászlóné, Tárkány község és Feketeová Iveta, Ekel község polgármester asszonya folytatott.
Csengeri Attila és Erndt Vivien Frencise operett előadása, a beszédek után kezdődött. Öröm volt újra hallani, az ismerős dallamokat. Együtt énekelhette a nézősereg a művészekkel, A Csárdáskirálynő vagy éppen a Marica grófnő egy-egy slágerét.
A község Önkéntes tűzoltói színvonalas és izgalmas versennyel rukkoltak elő. A legkisebbektől a legnagyobbakig megmutathatta mindenki a tudását.
Eközben a sátorban a helyi könyvtárnak köszönhetően, bábelőadás volt az aprótalpú lakóknak.
A helyi csoportok uralták ezután a színpadot, ezek a produkciók teltházat és nagy sikert arattak. A sátor megtelt, a kezek fáradhatatlanul tapsoltak. Hiába a helyi fellépések a legjobban várt esemény minden, egyesület számára. Volt itt mazsorett tánc, a Szivárvány tánccsoportnak és a Karvaj gyerekek jóvoltából, pedig a hagyományos cigánytáncot tekinthette meg a nagyérdemű. Egy dalcsokrot, a Hóvirág népdalkörnek, a talpalávalót pedig a KA-LA duónak köszönhettük
Az este nem múlhat el sztár fellépő nélkül, hozzánk a Potyautasok duó érkezett, akik megalapozták a hangulatot az esti fergeteg partihoz. Amit nem más, mint DJ Bóli, a megye egyik legjobb lemezlovasa zárt.
A rendezvény ideje alatt pedig a helyi vadásztársaság trófea gyűjteményét tekinthették meg, a falunapra kilátogatók, valamint vad pörkölttel kedveskedtek az oda látogató gazdáknak a sátorban.

 

Összességében elmondható, hogy egy szuper napot zártunk le. Az újonnan vásárolt sörpadok és a kis sátrak jó szolgálatot tettek. Hisz végre rendelkezünk saját eszközökkel, amiket már nem kell bérelnünk. A sátrak tökéletesen szolgáltak a csoportoknak öltözőnek, a vadászoknak a vadászbemutatóhoz. Sportegyesületnek a vendégség lebonyolítására és a Tűzoltó egyesület is ott vendégelte meg Ekel Tűzoltóit. Egy helyre összpontosítva a résztvevőket!

 

Major Lászlóné
polgármester

A „Rendezvénysorozatok Ekelen és Tárkányban” kódja: SKHU/WETA/1901/4.1/128
című pályázat az INTERREG V-A Szlovákia Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapja keretén belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap 48 865,53 Eurónyi
társfinanszírozásával valósult meg.

Tárkányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

 

2021. augusztus 28-án került megrendezésre a Tárkányi Falunap, melyből Egyesületünk is kivette részét. A Tűzoltó Egyesület a megnyitón szép számban részt vett, majd átvonultunk a Tűzoltó verseny helyszínére. Egy nagyon sok rétű akadálypályát és füst sátrat állítottunk fel a részt vevő csapatoknak. A bemutató felnőtt verseny után az ifjúság következett több korosztályban mérték össze ügyességüket és tudásukat.
A helyi csapatokon kívül Bábolna ÖTE utánpótlás csapatát is vendégül láttuk. A legnagyobb sikert Tárkány ÖTE mini csapata aratta, akik tökéletesen teljesítették a pályát.
Az eredményhirdetés során segítségünkre volt korábbi elnökünk, Futó Lajos. Köszönjük szépen a munkát! Köszönjük a csapatok felkészítését Varga Lajosnak, Horváth Ferencnek, Rabi Laurának és Varga Benjaminnak!
A falunapon vendégül láttuk az Ekeli bajtársi delegációt, kikkel évek óta nagyon jó kapcsolatot ápolunk.

A jól sikerült falunapi verseny elismeréseként 2021. szeptember 2-án a Tűzoltó szertárban a gyerekeket megvendégeltük egy kis palacsintával és üdítővel, majd mindegyik csapat feltehette serlegét a büszkeség falra.